Versenyszabályok
Versenyszabályok
Az alábbi szabályok és rendelkezések a „PokerStars Caribbean Adventure” (PCA) részét képező versenyekre (a továbbiakban „Versenyek”) vonatkoznak, melyek a www.pokerstars.com, www.pokerstars.net, www.pokerstars.it, www.pokerstars.fr címen található internetes oldalak üzemeltetője által kerülnek megrendezésre. A szabályok és rendelkezések két részből állnak:
SZABÁLYOK
- Azokban a jogrendszerekben, amelyekben helyileg szabályozva van a szponzorok emblémájának megjelenése a játékosokon (beleértve többek között a szimbólumokat, védjegyeket és weboldalakat), minden játékos vállalja, hogy aláveti magát az említett szabályozásnak, valamint annak rendelkezéseit teljes mértékben betartja.
- A játékosok olyan engedélyezett játékszervezői emblémákat és márkajelzéseket viselhetnek ingükön, melyek megfelelnek az alábbi előírásoknak:
- Egy mellzseb logó, mely nem nagyobb, mint 70 cm2;
- Egy ingujj logó, mely nem nagyobb, mint 40 cm2.
- A játékos ruházatán vagy testén semmilyen más márkajelzés nem helyezhető el az Esemény során.
- A játékosok csak akkor viselhetik .com végződésű szerencsejáték-szervező cég emblémáját a PCA bármely versenyén, ha az adott szerencsejáték-szervező cég az EGK-ban vagy a megfelelő engedélyeket kiadó jogrendszerekben van bejegyezve. Megfelelő engedélyeket kiadó jogrendszernek az tekinthető, amely az Egyesült Királyság engedélyezési elveinek megfelelően működik.
- A jelen egyéb általános szerződési feltételek értelmében egy játékos viselheti a fő szponzortól (PokerStars) eltérő szerencsejáték-szervező cég emblémáját, amennyiben az illető játékos az alábbi 24. bekezdésben hivatkozott nyomtatvány kitöltése és benyújtása útján, az Esemény kezdete előtt tájékoztatja a Global Poker Tours Ltd. (GPTL) céget ezekkel az emblémákkal kapcsolatos tudnivalókról.
- A játékosok csak a verseny kezdete előtt köthetnek szponzorszerződéseket a fenti 1. pontban megjelölt cégekkel. A verseny kezdete előtt nem szponzorált játékosok, akik nem viselnek márkajelzéssel vagy emblémával ellátott ruházatot valamely Esemény kezdetekor, a későbbiekben kizárólag a PokerStars emblémáját viselhetik. A félreértések elkerülése végett közöljük, hogy a verseny kezdetének az a pillanat számít, amikor a játékosok az adott Esemény első napján megkapják a legelső zárt lapjaikat, (a „shuffle up and deal” felszólítást követően).
- Az Eseményen kitöltendő nyilatkozat, valamint az alábbi 24. bekezdés értelmében a hivatalosan is szponzorált játékosoknak meg kell bizonyosodniuk arról, hogy a támogatójuk bármely Esemény kezdetekor viselt emblémája megfelel a fenti rendelkezéseknek, valamint a szponzorált játékosoknak világosan fel kell tüntetniük a támogatójuk emblémáját az Esemény kezdete előtt kitöltendő lemondó nyilatkozat megfelelő mezőjében. Bármely szponzorált játékos, aki a verseny kezdetekor nem viseli a támogatója emblémáját, és a verseny egy későbbi szakaszában próbálja meg viselni azt, köteles írásos bizonyítékot szolgáltatni arról, hogy a támogatás a versenyt megelőzően jött létre, és csak ezt követően viselheti a kérdéses emblémát.
- Mindazon játékosok, akik egy engedélyezett szerencsejáték-szervező cég emblémáját viselik bármely Esemény során, kötelesek figyelembe venni a 6. pont rendelkezéseit.
- A PCA folyamán nem több, mint egy adott Esemény teljes mezőnyének 10%-a viselheti egyazon cég márkajelzését/emblémáját, kivéve az esemény szervezőjét, a PokerStarst. Amennyiben egy adott Eseményen több mint a játékosok 10%-a viselné a PokerStarstól különböző, egyazon cég márkajelzését/emblémáját, maguk a játékosok vagy a cég képviselői kötelesek eldönteni, hogy mely játékosok viselhetik továbbra is a márkajelzéssel ellátott ruházatot. Amennyiben nem születik erről döntés, a GPTL fogja kisorsolni, hogy mely játékosok viselhetik a márkajelzéssel ellátott ruházatot.
- Egy Esemény döntő asztalán legfeljebb 2 játékos viselheti a PokerStarstól eltérő, egyazon cég emblémáját. Amennyiben egy cég több mint két játékosa jut el a döntő asztalig, maguk a játékosok vagy a cég képviselői kötelesek eldönteni, hogy melyik két játékos viselheti tovább az adott Esemény során az emblémával ellátott ruházatot. Amennyiben nem születik erről döntés, a GPTL fogja kisorsolni, hogy mely játékosok viselhetik a márkajelzéssel ellátott ruházatot. Ha egy játékos nem visel emblémát a döntő asztali játék kezdetekor, akkor a döntő során már nem változtathatja meg a viseletét.
- A GPTL és a versenyigazgató kizárólagos jogosultsággal bír az Esemény során a játékosok által viselhető ruházat és kiegészítők jóváhagyásának vonatkozásában. Joguk van a játékosok ruházatáról és kiegészítőiről eltávolítani bármely olyan emblémát, képet vagy szót, ami a GPTL vagy a versenyigazgató megítélése szerint ellentmond a televíziós közvetítésben közreműködő cég, a GPTL vagy bármely szabályozó szerv követelményeinek.
- A játékosok viselhetnek emblémát/márkajelzést az ingükön és kiegészítőiken, amennyiben az megfelel az emblémákra vonatkozó fenti rendelkezéseknek, valamint az alábbi kiegészítő követelményeknek:
- Egy mellzseb logó, mely nem nagyobb, mint 4 cm x 5 cm;
- Egy ingujj logó, mely nem nagyobb, mint 4 cm x 5 cm
- Baseball sapkákon és kártyaőrökön csak abban az esetben lehet embléma, ha az nem látszik a felvételen az adott ruhadarabon vagy tárgyon.
- Semmilyen más cégnév és/vagy márkajelzés embléma nem viselhető a televíziós asztalon és a forgatás bármely helyszínén, beleértve a sportmárkákat és a divatmárkákat is. Az a játékos, aki ezen szabályokat megszegi, mindaddig nem vehet részt a televíziós asztalon folyó játékban, amíg az adott ruhadarabot vagy a birtokában lévő tárgyat (pl. kártyaőr) másikra nem cseréli vagy le nem veszi/el nem rakja. A GPTL fenntartja a jogot, hogy saját hatáskörében eltávolítson vagy megváltoztasson bármely játékos szponzori emblémát, amennyiben az adott embléma nem felel meg a helyi előírásoknak vagy a közvetítések során támasztott elvárásoknak.
- Az Esemény során néhány selejtezőről és az Esemény egyes versenyeinek döntő asztaláról későbbi televíziós sorozat és/vagy élő online közvetítés céljából felvételt készít egy forgatócsoport.
- A PCA bármely Eseményén elinduló valamennyi játékosnak engedélyeznie kell képmása nemzetközi televíziókban és más médiában történő korlátozás nélküli felhasználását. Az Esemény során valamennyi versenyre való nevezést úgy tekintjük, hogy a játékos hozzájárult az ahhoz kapcsolódó televíziós közvetítésben való részvételhez.
- Továbbá a PCA bármely Eseményén elinduló minden játékosának, az Egyesült Királyság Szerzői Jogvédelmi Törvénye (1958-1972), valamint a világ többi országának hasonló szabályozásai szerint tett lemondó nyilatkozata a GPTL-re és/vagy annak társvállalatára ruházza a játékos PCA alatti Eseményeken való szereplésének bármilyen médiában történő bemutatását, értve ez alatt egyebek mellett a filmszínházi bemutatás, televíziós közvetítés, internetes vagy videofelvétel formájában történő megjelenést.
- A PCA bármely Eseményén elinduló minden játékos lemond a szerzői jogról a GPTL javára a róla készülő mindenféle film- és/vagy videofelvétellel vagy bármilyen más felvétellel kapcsolatosan, amely a PCA valamely Eseménye alatt készül, ezek a felvételek onnantól kezdve a GPTL és/vagy annak társvállalata tulajdonává válnak.
- A játékos biztosítja a GPTL-t, hogy rendelkezhet ezekkel a jogokkal, és megadja hozzájárulását.
- A PCA bármely Eseményén elinduló játékos köteles az Esemény során a GPTL minden, az Esemény sajtóban vagy televízióban történő bemutatására és népszerűsítésére irányuló ésszerű igényét teljesíteni.
- A PCA bármely Eseményén elinduló játékos beleegyezik, hogy lapjait a döntő asztalon láthatóvá teszi a rejtett kamera számára, és elfogadja, hogy ennek megtagadása esetén mindenféle díjazás és visszatérítés nélkül kizárható az Eseményről.
- A játékosoknak minden PCA Esemény során bármely ésszerű időpontban rendelkezésre kell állniuk sajtókonferenciákon és/vagy televíziós interjúkon való részvételre, amennyiben a GPTL vagy a versenyigazgató arra kéri őket.
- A GPTL fenntartja annak jogát, hogy szükség szerint bármilyen szabályt megváltoztasson vagy új szabályt hozzon az Esemény során. Ez a játék érdekeit szolgálja, és minden versenyző tájékoztatást kap a változásokról, amennyiben és amikor azokra sor kerül.
- PCA főverseny televíziós döntő asztal
- Bármely játékos, aki bejut a PokerStars Caribbean Adventure főversenyének döntő asztalára (a továbbiakban „Döntős”) vállalja, hogy a játék kezdete és a helyének elfoglalása előtt átadja az összes nála lévő elektronikus eszközt (akár alkalmas az üzenettovábbításra vagy egyéb kommunikációra, akár nem) a verseny egyik kijelölt képviselőjének. Bármely Döntős, aki a fenti szabályt megszegi, azonnali hatállyal kizárásra kerül a versenyből, és a versenyigazgató döntése alapján az esetleges nyereményét a főverseny nevezési díja erejéig elkobozzuk.
- A Döntősök számára tilos bármely személlyel való kommunikáció vagy bármilyen úton való kapcsolatteremtés, beleértve többek között a közönség tagjait és a forgatócsoport képviselőit is, kivéve, ha a kapcsolatteremtés a döntő asztali játék idején a felvétel technikai problémáinak megoldására irányul. A fenti szabályt megszegő bármely Döntősnek a 26/a pontban meghatározott büntetéssel kell számolnia.
- Minden Döntős vállalja, hogy a zárt lapokat figyelő kameráknak megmutatja a zárt lapjait a döntő asztali játék minden leosztása során, kivéve, ha a Döntős kijelenti, hogy a lapjait „vakon” játssza meg. A szervezők fenntartják a jogot, hogy a játékot ésszerű keretek között megállítsák arra az időre, amíg a döntő asztalon minden játékban lévő Döntős megmutatja lapjait a kamerának.
- A PokerStars vagy annak bármely kijelölt képviselőre fenntartja a jogot arra, hogy a döntő asztali játékot bármikor megállítsa vagy késleltesse. Továbbá a Döntősök felhatalmazzák a PokerStarst arra, hogy amennyiben arra szükség van, szüneteket töröljenek, hosszabbítsanak meg vagy továbbiakat rendeljenek el.
- Minden Döntőst emlékeztetünk arra, hogy ez egy televíziós verseny, és ennek megfelelően a közönséges viselkedés nem megengedett, ide tartozik többek között a társadalmi normákat semmibe vevő megnyilvánulások szóbeli vagy bármilyen más formája, valamint a nem megfelelő gesztusok is. A fenti szabályt megszegő játékosok a hivatalos PokerStars Caribbean Adventure versenyszabályokban rögzített büntetésre számíthatnak. Jelen szabályzat egy példányát bárki megkaphatja, ha igényt tart rá.
- A Döntősök számára nem engedélyezett a döntő asztalnál ülve semmilyen megállapodás vagy alku, illetve a fennmaradó nyereményalap elosztásának megvitatása. A verseny egy kijelölt képviselőjének minden alkalommal jelen kell lennie, amikor a nyereményalap elosztásáról szóló megbeszélések folynak vagy azoktól döntés születik, valamint ezeket a döntéseket kizárólag a döntő asztali játék szünetében lehet meghozni.
- A játékos ezennel tudomásul veszi és elfogadja, hogy (sem közvetlenül, sem közvetve) nem jogosult a PCA egyetlen Eseményén sem olyan harmadik személy szponzorációjára, mely jogosulatlan szatellit szervező (meghatározását lásd később), és nem jogosult semmilyen ilyen cég márkajelzéssel ellátott ruházatának viseletére. Amennyiben a GPTL saját megítélése szerint egy játékost az egyik Eseményen egy jogosulatlan szatellit szervező szponzorál, vagy a játékos egy jogosulatlan szatellit szervező logójával ellátott ruházatot visel, a GPTL jogosult (akár a PCA fesztivál rendezőjét vagy a versenyigazgatót utasítva intézkedése végrehajtására) a játékos márkajelzéseinek azonnali eltávolítására és/vagy a játékos versenyből való kizárására. A játékos ilyen esetben lemond minden GPTL-lel szembeni egyéb igényéről.
„Jogosulatlan szatellit szervező” alatt olyan harmadik személy (többek között online póker üzemeltető, valamint élő kaszinó vagy kártyaterem) értendő, amely a GPTL által kibocsátott licenc nélkül vagy nem megfelelő licenc birtokában, illetve annak rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva olyan versenyeket szervez, melyek nyereménye egy Eseményen való indulási jog vagy nevezés. További információk a következő oldalon találhatók: www.europeanpokertour.com/about/licence/.
- A PCA során rendezett bármely Eseményen való indulás feltétele minden játékos részéről egy, a fentieket magában foglaló lemondó nyilatkozat kitöltése és aláírása, melyet a GPTL és az esemény szervezője bocsát a játékos rendelkezésére minden egyes Esemény helyszínén. Abban az esetben, ha egy játékos elmulasztja kitölteni és aláírni a fent említett nyomtatványt, a GPTL saját kizárólagos hatáskörében határozhat úgy, hogy az illető játékos kizárja az Esemény bármely szakaszában. Amennyiben egy játékos kizárásra kerül bármely Eseményről, elveszíti a nevezési díjat és jogosultságát a kizárása előtt megszerzett nyereményére az adott Eseményen, valamint minden olyan egyéb díjra való jogosultságát is, amelyre a kizárása előtt egyébként jogosult lett volna.
- Minden játékos köteles az összes Eseményen a saját teljes, hivatalos nevének használatával nevezni és játszani, és a játékosok semmilyen körülmények között nem kaphatnak lehetőséget arra, hogy névtelenül vagy álnév, becenév, fedőnév és/vagy internetes név vagy egyéb félrevezető azonosító használatával játsszanak. Emellett bármely Eseményre való nevezéssel ezúton lemond a játékos minden arra vonatkozó jogáról, hogy névtelenül játsszon bármely olyan jogrendszerben, amelyben a törvény megengedi a névtelen játékot.
- A játékosoknak be kell tartaniuk a versenyenként engedélyezett maximális készpénzkifizetés szabályait (a továbbiakban „maximális készpénzkifizetés”). Bizonyos PCA eseményekre kifizetési korlátozások vonatkozhatnak. A részletekről tájékozódhatsz, ha írsz egy emailt a PCA@pokerstars.net címre.
- Ha egy játékos a PCA hivatalos szponzorán keresztül nevezett be valamelyik eseményre, akkor a kifizetések vonatkozásában rá a szponzor szabályait kell alkalmazni. További részletekért látogass el a hivatalos szponzor weboldalán található általános szerződési feltételek oldalára!
- A PCA főversenyt megnyerő játékos számára a PokerStars felajánl egy helyet és szállást a 2013-as PokerStars Caribbean Adventure főversenyére, amennyiben az adott játékos vállalja, hogy a döntő teljes időtartama alatt kizárólag a PokerStars által biztosított PokerStars márkajelzésű ruházatot viseli.
- A félreértések elkerülése végett a játékosnak magának kell fedeznie a versenyen való részvétel teljes utazási költségét.
- Abban az esetben, ha a győztes nem tud részt venni a versenyen vagy visszautasítja, hogy kizárólag a PokerStars márkajelzésével ellátott ruházatot viselje, a játékos elveszti a PokerStars által felkínált indulási jogot, és semmilyen igénnyel nem léphet fel ezzel kapcsolatban a PokerStarsszal szemben, valamint a PokerStars semmilyen módon nem köteles kártalanítani a játékost.
- A győztesnek felajánlott indulási jog nem átruházható, nem elcserélhető, és sem pénzre, sem más értékre be nem váltható.
- A GPTL fenntartja a jogot, hogy saját kizárólagos hatáskörében bármely eseményt töröljön vagy azt megváltoztassa.
- A GPTL versenyszabályokat bizonyos körülmények között a házszabályok vagy a helyi szerencsejáték szabályozás értelmében fel lehet függeszteni. A szabályokban bekövetkező bármely változást a Turné weboldalán közzéteszünk, valamint az Esemény kezdetét megelőzően kihirdetünk a játékosok között.
- A vezetőség fenntartja a jogot, hogy bármely személytől megtagadja az Események bármelyikére történő nevezést, valamint a verseny(ek) területére való belépést. A szponzor, a partner vagy a helyszín képviselője által kizárt személyek nem jogosultak az Események bármelyikére, illetve a verseny területére való belépésre.
- A GPTL, annak anyavállalata, leányvállalata, partnervállalata, a tulajdonában, működtetésében vagy kezelésében lévő bármely szervezet, valamint az Esemény levezénylésére felbérelt alvállalkozók vagy azok anyacégének alkalmazottai és ezen alkalmazottak közvetlen családtagjai nem vehetnek részt semelyik eseményen, kivéve, ha részvételüket a GPTL előzetesen jóváhagyta. Közvetlen családtagnak számítanak az alábbiak: házastárs, gyerek és bármely más rokon vagy egyéb személy, aki az alkalmazottal egy tartózkodási helyen lakik.
- A díjak és nevezések nem visszatéríthetők. A nyertesek felelősek a versenyen megszerzett nyeremény minden adó, engedély, nyilvántartási és egyéb költségének befizetéséért.
- A versenyre való nevezés és a játék megkezdése előtt minden résztvevőnek ki kell töltenie a versenyen használt lemondó nyilatkozatot. Ennek hiányában a játékost kizárhatják és/vagy megtagadhatják tőle a versenyen való részvételt. Amennyiben egy játékos kizárásra kerül az eseményről, elveszíti a teljes nevezési díjat és nem lesz jogosult a kizárása előtt megszerzett versenynyereményre és egyéb díjazásra, amit a kizárást megelőzően megszerzett.
- Vis maior – Abban az esetben, ha garantált nyereményalap kerül meghatározásra, a garantált összeg nem érvényes az Esemény tekintetében akkor, ha az adott Eseményen a játékosok részvételi aránya a GPTL hatáskörén kívül eső esemény, cselekedet, mulasztás vagy baleset miatt jelentősen módosul, előre nem látható esemény formájában, beleérve többek között a tűz, áradás, földrengés, szélvihar vagy más természeti katasztrófa esetét, illetve a háború, háború előkészítése, terroristatámadás, polgárháború, polgári engedetlenség vagy felkelés esetét, valamint a törvényi előírásoknak való önkéntes vagy kötelező megfelelést (beleértve bármilyen engedély vagy hozzájárulás hiányát, illetve a törvényben vagy annak értelmezésében bekövetkező bármilyen változást), tűz, robbanás vagy véletlen által okozott kárt és a szélsőséges időjárási körülményeket.
Versenypóker Szabályok
- Minden Versenyigazgató és Teremfőnök köteles elsősorban a játék érdekeit és a sportszerűséget tartani szem előtt a döntéshozatali folyamat során. Esetenként a megszokottól eltérő körülmények azt követelik meg, hogy a sportszerűség érdekében a leírt szabályoktól eltérő döntés szülessen. A Versenyigazgató és/vagy a Teremfőnök döntése véglegesnek tekintendő.
- A verseny nyelve – A verseny hivatalos nyelvét közzétesszük a turné weboldalán minden egyes esemény vonatkozásában; a hivatalos nyelv megállapítása a GPTL és/vagy az Esemény Versenyigazgatójának hatáskörébe tartozik.
- Elektronikai eszközök – A félreértések elkerülése érdekében közöljük, hogy az elektronikai eszközök körébe tartoznak többek között az alábbi ismert és ismeretlen eszközök. Minden körülmények között tilos elektronikai eszközt az asztalra helyezni. Lehetnek a játékos zsebében, az ölében, egy tartóasztalon, de soha nem szabad azokat arra a felületre helyezni, ahol a verseny folyik.
- Email és üzenet küldésére alkalmas eszközök – A játékosok nem küldhetnek szöveges üzeneteket, emaileket és nem használhatják egyéb módon az Elektronikus eszközeiket, miközben részt vesznek egy leosztásban, különben a lapjuk halott kéznek tekinthető. A leosztásban részt nem vevő játékosok küldhetnek üzeneteket és emaileket az asztalnál ülve.
- Telefon – A játékosok nem telefonálhatnak az asztalnál, akár részt vesznek a leosztásban, akár nem vesznek részt abban. Ahhoz, hogy hívást bonyolítsanak le, el kell lépniük az asztaltól.
- I-Pad, E-Book stb. – A játékosok használhatják ezeket az eszközöket, kivéve, amikor részt vesznek egy leosztásban (kivéve audió funkció).
- Laptop, netbook, számítógép stb. – A játékosok nem használhatják ezeket az eszközöket az asztalnál.
- Nem engedélyezett az elektronikus eszközök használata a kiemelt televíziós asztaloknál és a főverseny döntő asztalán.
- Asztal zavarása – A GPTL fenntartja a jogot, hogy felkérje a játékost bármilyen elektronikus eszköz használatának befejezésére, illetve bármilyen tárgy használatának felfüggesztésére, amellyel a Teremfőnök megítélése szerint lassítja a játék tempóját vagy más módon kihatással van az asztalnál ülő többi játékosra. A játékosok megkérhetik az osztót arra, hogy hívja oda a Teremfőnököt, amennyiben úgy találják, hogy egy játékos külső befolyásra lassítja a játékot, például többek között könyv, újság vagy elektromos eszköz miatt.
- Alku – Az alku megkötése engedélyezett minden olyan helyszínen, ahol ez nem ellenkezik a helyi szerencsejáték szabályozással. Az alku eredményét tudatjuk a médiával.
- Ültetés – A versenyeken véletlenszerűen osztjuk ki a helyeket, helycsere nem engedélyezett. A verseny személyzete fenntartja a jogot, hogy az ülésrendet a verseny során a különleges igényű játékosok kényelme érdekében megváltoztassa, illetve hogy a verseny kezdetekor az asztalok létszámát kiegyenlítse. A játékosok felelőssége, hogy meggyőződjenek a nevezési bizonylaton található adatok helyességéről.
- Személyazonosság – A játékosok kötelesek maguknál tartani egy személyazonosításra alkalmas, érvényes, fényképes igazolványt, kizárólag ennek bemutatásával foglalhatják el helyüket a GPTL élő versenyeinek kezdetekor és a későbbi folytatások alkalmával. Azok a játékosok, akik a személyazonosítás során csalárd magatartást tanúsítanak, büntetéssel sújthatók, ami akár a versenyből való kizárásig is terjedhet.
- Távozás a versenyről – Ha egy játékos az Esemény bármely szakaszában, bármilyen okból távozik a helyszínről hosszabb időtartamra (több vakszint idejére), akkor az illetőt úgy tekintik, mint aki a nevezési díjra vonatkozó minden jogosultságáról lemondott. Az adott játékos zsetonjait megeszik a vakok. Mindemellett, ha a játékos fizetős helyet ér el úgy, hogy a zsetonját megeszik a vakok, a játékos jogosult lesz a végső helyezésének megfelelő díjazásra.
- Rebuy – Nem maradhatnak ki leosztásból azok a játékosok, akik rebuyt szeretnének venni. Ha egy játékos szóban jelzi szándékát a rebuyra az új leosztást megelőzően, addig is folytathatja a játékot, és köteles megvenni a rebuyt.
- Asztalok megszűnése – A versenyre való nevezés lezárása után közzéteszik a verseny asztalainak felbomlási sorrendjét. A GPTL fenntartja a jogot, hogy a megszűnési sorrendet megváltoztassa. A megszűnő asztaltól érkező játékosok elfogadják az új pozícióval járó jogokat és kötelezettségeket (gomb, kisvak, nagyvak). A kisvak és a gomb között ülő játékos nem kap lapot.
- Az asztal megszüntetése duplán véletlenszerűen történik. Az Osztó az első széktől kezdve egy-egy lapot oszt képpel felfelé a játékosoknak. A teremfőnök összekeveri az ültetőkártyákat, és kiosztja őket a legmagasabb lappal rendelkeződ játékostól kezdve az óramutató járásával egyező irányban.
- Asztalok kiegyensúlyozása – A játékot meg kell állítani annál az asztalnál, ahol legalább három játékossal kevesebb van. A floppal játszott és a vegyes játékokban a nagyvakon ülő játékost átültetik a legrosszabb pozícióba, adott esetben akár csak nagyvak befizetésére is sor kerülhet. A kisvak sosem lehet a legrosszabb pozíció. Amennyiben kizárólag stud játékról van szó, a játékosokat pozíció alapján ültetik át (a túl kevés főt tartalmazó asztalnál a legutóbb megüresedett helyet kell feltölteni).
- A verseny későbbi szakaszaiban az asztalok kiegyensúlyozása a versenyigazgató hatáskörébe tartozik.
- Kitérés a vak elől – Azok a játékosok, akik szándékosan kitérnek a vak befizetése elől, amikor egy asztal felbomlik, büntetésben részesülnek.
- Gomb – Az osztógomb helyzetét egy asztalnál sorsolják ki a verseny kezdetén, a játék folytatásakor és a döntő asztalhoz való összeüléskor. A sorsolás eredménye a verseny minden asztalánál meghatározza az osztógomb helyzetét.
- Halott gomb – Minden versenyen a „halott gomb” szabályt alkalmazzák. Akkor nevezzük halott gombnak az osztógombot, amikor amiatt, hogy egy játékos kiesett, vagy egy játékost beültettek a kisvak és a gomb közé, nem tud a gomb a következő játékoshoz haladni.
- Headsup gomb – A headsup játék során a kisvaknál van az osztógomb, és ő cselekszik először. A headsup játék kezdetekor szükséges lehet a gomb helyzetének megváltoztatása annak érdekében, hogy egy játékos se legyen kétszer nagyvak.
- Gomb rossz helyen – Ha rossz helyre került az osztógomb, és ezt lényeges cselekvés után fedezték fel (38a szabály), a játék folytatódik tovább, és a következő osztás során a gomb továbbhalad az óramutató járásával egyező irányban. Ha a hibát még azelőtt észreveszik, hogy lényeges cselekvésre került volna sor, a leosztást hibás osztásnak minősítik és az osztógomb helyét kijavítják.
- Zsetonváltás –Amikor a zsetonok kerekítésére kerül sor, a töredék zsetonok tulajdonosai között kisorsolják az egész zsetonokat úgy, hogy egy játékosnak legfeljebb egy új zseton juthat. A zsetonváltás sorsolása mindig az osztótól balra ülő első játékosnál kezdődik. Nem történhet meg az, hogy egy játékos a zsetonkerekítés miatt essen ki a versenyből. Abban az esetben, ha egy játékosnak már csak egyetlen zsetonja van, és veszít a sorsoláson, jár neki egy darab a legkisebb értékű, még játékban lévő zsetonból. Azoktól a játékosoktól, akik a zsetonváltás után még a játékban lévőknél alacsonyabb értékű zsetonokat tartogatnak, az adott zsetonokat elkobozzák, hacsak nem tesznek ki annyit, ami egyezik a még játékban lévő zsetonok összegével. A játékosoknak ajánlott megtekinteni a zsetonváltást.
- Felváltás – A verseny személyzete fenntartja a jogot, hogy saját belátása szerint bármely játékos zsetonjait nagyobb névértékű zsetonokra váltsa. A játékosnak joga van megtekinteni a zsetonok felváltását, és javasolt is, hogy megtegye azt.
- Páratlan zsetonok – Az osztott kasszával zajló játékok esetén a páratlan zsetont a magas kéz nyertese kapja. A floppal játszott játékokban, ha egynél több magas vagy egynél több alacsony kéz a nyertes, a páratlan zsetont az osztógombtól balra ülő első nyertes kéz tulajdonosa kapja. Stud játékokban a páratlan zsetont a szín szerint legmagasabb lap kapja. Mindemellett, ha a kezek azonos értékűek, a kasszát a lehetőségek szerint egyenlően kell elosztani. Omaha/Stud 8-as határral játékok esetén a kasszát a még játékban lévő legkisebb zseton értékéig kell szétosztani. Ha a kassza első felosztásának eredményeként marad egy páratlan zseton, azt a magas kéz nyertese kapja. Ha újabb páratlan zseton marad az alacsony kezek között való felosztás során, azt a zsetont a legrosszabb pozícióban ülő játékos kapja.
- Látható zsetonok – A játékosoknak mindig jól látható helyen kell tartaniuk a legnagyobb értékű zsetonjaikat.
- Látható kártyák – A játékosoknak mindig jól látható helyen kell tartaniuk a kártyájukat. A játékosok számára javasolt kezük helyett a kártyaőr használata lapjuk megóvásához. Ezzel biztosítható, hogy a kártyák jól láthatóak legyenek. A játékosoknak semmilyen körülmények között nem szabad eldugniuk vagy elrejteniük a kártyáikat. Amennyiben mégis így tesznek, elveszítik a cselekvéshez való jogukat és büntetést is kaphatnak, beleértve annak a lehetőségét is, hogy a kezüket halottnak nyilvánítják.
- Zsetonok mozgatása – A zsetonokat minden körülmények között zsetontartóban kell átvinni másik helyszínre, és láthatónak kell maradniuk a folyamat során. A játékosok nem tarthatnak maguknál vagy nem vihetnek máshova zsetonokat olyan módon, hogy azok nem láthatóak. Aki mégis így tenne, elveszíti a zsetonjait és a kizárást kockáztatja. Az elkobzott zsetonokat kivonják a játékból.
- Paklicsere – Paklicserére akkor kerül sor, amikor az osztót leváltják, illetve a GPTL által meghatározott alkalomkor. A játékosok nem kérhetik a pakli cseréjét.
- Fordított kártya – A fordított kártya olyan lap, ami a pakliban képpel felfelé van, pedig képpel lefelé kellene lennie. Ha a pakliban fordított kártyára bukkannak, el kell távolítani az adott kártyát és úgy kell kezelni, mintha nem is létezne.
- Hibás pakli – Hibás paklinak nevezzük azt a csomagot, ami nem a megfelelő számú kártyát tartalmazza. Előfordulhat, hogy a pakliban másmilyen hátlapú, vagy egy adott értékű kártyából több azonos színű is van. Azok a játékosok, akik tudatában vannak annak, hogy hibás a pakli, mégis játszanak a leosztásban, nem kaphatják vissza a kasszába rakott zsetonjaikat, és büntetést róhatnak ki rájuk azért, mert nem hívták fel a verseny személyzetének figyelmét a hibára.
- Dobott lapok – Dobott lapnak számítanak azok, amelyek akár a játékos, akár az osztó közreműködésével hozzáértek az osztónál lévő többi dobott laphoz, az égetőlapokhoz, az asztal lapjaihoz vagy a képpel lefelé lévő dobott kupachoz. Az 1. szabály értelmében a teremfőnök visszavehet egy gyakorlatilag dobott lapot és élőnek nyilváníthatja, ha úgy véli, hogy erre megfelelő indok van, és az adott lap egyértelműen azonosítható.
- Mi jött volna – Olyan esetekben, amikor a parti véget ér az utolsó lap leosztása előtt, a pakli következő lapját semmilyen körülmények között nem lehet felfedni. A „Mi jött volna”" vagy más néven „Mozizás” néven illetett tevékenység, amelynek lényege, hogy a játékosok megnézik, milyen lap került volna leosztásra, tilos.
- Óra hívása – Ha egy ésszerű idő elteltét követően egy játékosra órát hívnak, az illető egy percet kap a cselekvésre. Ha az egy perc leteltéig nem kerül sor cselekvésre, megkezdődik egy tíz másodperces visszaszámlálás. Ha a játékos nem cselekszik a visszaszámlálás végéig, a lapját halottnak nyilvánítják. A versenyigazgató fenntartja a jogot, hogy a cselekvésre rendelkezésre álló időt lerövidítse, ha úgy találja, hogy a játékos szándékosan késlelteti a játék előrehaladását. Az a játékos, aki szándékosan késlelteti a játék előrehaladását, büntetésben részesülhet.
- A tizenöt perces vagy rövidebb vakszintekkel zajló GPTL versenyeken a játékosra hívott idő hossza harminc másodperc, öt másodperces visszaszámlálással.
- Idegen tárgyak – Az asztalon nem lehetnek idegen tárgyak, kivéve fejenként egy kártyaőr. Ide értendők az idegen játékzsetonok is. A 3. szabály értelmében elektronikus eszközöket tilos az asztalra helyezni.
- Játék a nap végén – Többnapos versenyek esetében az alábbi eljárást kell alkalmazni az időhúzás elkerülése érdekében. Amikor már csak öt-tizenöt perc van hátra a játék utolsó szintjéből, a versenyigazgató megállítja az órát. Egy játékos húz egy hármas és hetes közti érékű lapot, annyi leosztás kerül még leosztásra aznap. A versenyigazgató bejelenti a még hátralévő leosztások számát a játékosoknak, és az egyes asztaloknál ülő játékosoknak ennyit kell még lejátszaniuk a nap végéig a következő keveréstől, illetve keverőgép esetén a pakli kiadó gomb megnyomásától számítva.
- Szinkronosztás – Közeledve a nyereményt jelentő helyezésekhez (egyszóval „buborék”), a játék szinkronosztásos módban folytatódik tovább. Amint a versenyigazgató bejelenti a szinkronosztás kezdetét, minden asztalon be kell fejezni az aktuális leosztást és a játéknak meg kell állnia. Miután minden asztalon befejeződött az adott leosztás, az egyes asztaloknál lévő Osztónak egyetlen leosztást kell osztania, és ha a parti véget ért, a játéknak megint meg kell állnia. Ez mindaddig folytatódik, amíg elég játékos esik ki ahhoz, hogy a versenyen elérjék a fizetős helyeket.
- Megadott allin – Szinkronosztás esetén, ha egy Osztó asztalánál megad egy játékos egy allint, az Osztónak meg kell állítania a partit és meg kell kérnie a játékosokat, hogy ne fedjék fel a lapjaikat. Azon az asztalon, ahol az allin van, meg kell várni a parti folytatásával, amíg a többi asztalon befejeződik a leosztás. Amikor ez megtörténik, a teremfőnök felkeresi az asztalt, ahol az allin van, és felszólítja őket a leosztás befejezésére. Ha több asztalon is sor kerülne megadott allinre, akkor mindegyiken megállítják a leosztást és a partik egyenként kerülnek lejátszásra, amíg minden asztalon véget nem ér az adott leosztás.
- Abban az esetben, ha egy leosztás során kettő vagy több játékos esne ki különböző asztaloknál, mindannyian holtversenyben megszerzik ugyanazt a helyezést.
- Ha kettő vagy több játékos esik ki egy leosztás során ugyanannál az asztalnál, az a játékos végez előrébb, aki a partit több zsetonnal kezdte.
- Új vakszint – Ha egy vakszint ideje eltelt és a versenyigazgatók egyike új vakszint kezdetét jelenti be, az új tétek a következő leosztástól érvényesek. Az új leosztás az első keveréssel kezdődik. Keverőgép használata esetén az új leosztást akkor kezdődik, amikor az osztó megnyomja a pakli kiadás gombot.
- Helyén lévő játékos – A játékosoknak ahhoz, hogy élő lapjuk legyen, a helyükön kell lenniük, amikor az osztó leosztja az első kártyát a pakliból. Az osztók feladata az, hogy azoknak a játékosoknak a lapját, akik nincsenek a helyükön, azonnal behúzza, amint az osztógombon ülő játékosnak leosztotta az utolsó lapot, illetve stud játékok esetén az utolsó látható lap is leosztásra kerül a harmadik utcán. Ahhoz, hogy egy játékosra időt kérhessenek, a játékosoknak a helyükön kell lenniük. A „helyén van” kifejezés azt takarja, amikor a játékos a székéhez képest legfeljebb karnyújtásnyira tartózkodik. Vitás esetben a teremfőnök döntése véglegesnek tekintendő.
- Függőben lévő cselekvés – A játékosoknak az asztalnál kell maradniuk mindaddig, amíg egy folyamatban lévő leosztásban aktív játékosként működnek közre. Ide tartozik az is, amikor allin vannak. Ha allin van egy játékos, nem hagyhatja el az asztalt, hogy odamenjen a szurkolókhoz, nem mászkálhat körbe a teremben, nem beszélhet a média képviselőivel stb... Ha egy játékos elhagyja az asztalt, miközben aktív szereplője egy leosztásnak, büntetés róható ki rá.
- Maximális emelések száma – No limit játékokban nincs korlátozva a lehetséges emelések száma. Fix limit játékok esetén a ház szabályai az irányadóak a tétek megtételének maximális számát illetően. Ha a házszabály erről nem rendelkezik, egy nyitás és három emelés megengedett. Onnantól kezdve, hogy a verseny headsup szakaszba ér, az emelések száma nincs többé korlátozva.
- Osztói bejelentés – Az osztók feladata, hogy megerősítsék a játékosok által tett bejelentéseket, valamint hangosan közöljék a játék menetét elősegítő cselekedeteket. Nem mondhatják a nyitás, emelés vagy allin összegét, hacsak egy játékos rá nem kérdez, vagy meg nem erősítik azzal a játékos szóbeli közlését. Az osztók nem mondhatnak semmilyen plusz információt, mint például, hogy ki emelt flop előtt stb.
- A pot mérete – A játékosok csak a pot limit játékokban kaphatnak információt a kassza méretéről. Az osztók nem számolhatják meg a potot a fix limit és a no limit játékokban. Amennyiben szükséges, az osztó szétterítheti a potban lévő zsetonokat, hogy a játékos könnyebben meg tudja azokat számolni.
- „Pot” hívása no limit játékokban – Ha egy játékos no limit játék esetén szóban azt közli, hogy „potot hívok” vagy „potnyit emelek”, azzal nem határozott meg egy konkrét összeget, amivel emelni fog. Az osztóknak nem szabad megszámolniuk a potban lévő összeget az emelés összegének pontosításához. Az osztóknak meg kell kérniük a játékost, hogy határozzon meg egy konkrét összeget, amivel emelni kíván.
- Részletekben emelés – Az osztók felelőssége, hogy felhívják a figyelmet a részletekben való emelésre vagy hívásra. Az asztalnál ülő játékosok számára javasolt, hogy felhívják a figyelmet a részletekben emelésre akkor is, ha az osztó elmulasztotta észrevenni azt. Ha egy játékos veszi észre a részletekben emelést, akkor azt egy teremfőnöknek meg kell erősítenie. Az tekinthető részletekben való emelésnek, amikor egy játékos több mozdulattal kísérel meg nyitást vagy emelést, közben általában visszanyúl a zsetonjaihoz, és mindezt nem előzi meg a szándék szóbeli bejelentése, vagy a cselekedet befejezettnek látszik, emiatt a következő játékos kéz előtt cselekszik, mielőtt az előtte ülő befejezte volna a cselekvést.
- Lényeges cselekvés – A lényeges cselekvést kétféleképpen szokták meghatározni.
- Flop játékok esetén
- Flop előtt – Addig nem történik lényeges cselekvés, amíg a sor első alkalommal a nagyvakra nem kerül. Minden játékosnak lehetősége van megnézni a lapját, amikor sorra kerül. Hibás osztásnak számít, ha a nagyvak első cselekedetéig (azt is beleértve) kiderül, hogy a pakli hibás (24. szabály) vagy hiba volt az osztáskor (a játékosnál több vagy kevesebb lap van, mint kellene).
- Flop után – Lényeges cselekvésnek kell tekinteni két vagy több egymástól független cselekedetet.
- Példa - két dobás, két passz, kettő vagy több megadás, egy dobás és egy megadás, egy nyitás és egy emelés, egy megadás és egy dobás stb.
- Stud játékok esetén
- A 3. utcán – Nem történik lényeges cselekvés addig, amíg a kötelező tétet berakó játékos jobbján ülő nem cselekszik. Minden játékosnak lehetősége van megnézni a lapját, amikor sorra kerül. Hibás osztásnak számít, ha a kötelező tétet rakó játékos újabb cselekedetéig kiderül, hogy a pakli hibás (24. szabály) vagy hiba volt az osztáskor (a játékosnál több vagy kevesebb lap van, mint kellene).
- A 4. utca után – Lényeges cselekvésnek kell tekinteni két vagy több egymástól független cselekedetet.
- Példa - két dobás, két passz, kettő vagy több megadás, egy dobás és egy megadás, egy nyitás és egy emelés, egy megadás és egy dobás stb.
- Szóbeli cselekvés időben és soron kívül – Azok a tétre vonatkozó szóbeli kijelentések, amelyeket a soron következő játékos tesz, kötelező érvényűek. A játékosok mindig kötelesek akkor cselekedni, amikor rájuk kerül a sor. Azokra a játékosokra, akik szándékosan soron kívül cselekszenek azért, hogy az előttük következő játékosok játékát befolyásolják, büntetés róható ki. A soron kívül tett szóbeli cselekedet közlése kötelező erejű lehet, ha a játékos előtt a játék nem változott. Ha egy vagy több kihagyott játékos passzol vagy megadja a már megtett minimum tétet, a soron kívül cselekvő játékos köteles passzolni vagy megadni a már megtett minimum tétet. Ha egy vagy több kihagyott játékos dob, a soron kívül cselekvő játékosnak meg kell tennie a kéz előtt bemondott tétjét. Ha egy vagy több kihagyott játékos emel, a soron kívül cselekvő játékosnak újra lehetősége van szabadon dönteni a cselekedetéről.
- Példa – Vakok 100-200. „A” játékos kimarad, „B” játékos berak egy 800-as emelést. Ha „A” játékos megadja a 200-as tétet, „B” játékosnak meg kell adnia a 200-at és vissza kell vennie a további berakott 600 tétet. Ha „A” játékos dob, „B” játékosnak be kell tennie a 800 zsetonos emelést. Abban az esetben, ha „A” játékos emel legalább 400-ig, „B” játékos visszakapja a 800 zsetonját és a szokásos módon cselekedhet (dobhat, megadhat vagy emelhet).
- Fizikai cselekvés időben és soron kívül – Ha egy játékos zsetont tesz a kasszába, amikor rajta a cselekvés sora, azt nem veheti vissza. Ha egy játékos emel, de a lapja érvénytelenné válik, mielőtt valaki megadná az emelést, akkor a játékos visszakaphatja azt az összeget, amivel emelt, de elveszíti a megadás összegét. A kéz előtt a potba rakott zsetonok tekintetében a 39. szabályt kell alkalmazni. Azokra a játékosokra, akik szándékosan soron kívül cselekszenek azért, hogy az előttük következő játékosok játékát befolyásolják, büntetés róható ki.
- Elfogadott cselekvés – Ha egy játékos egy másik játékos zsetonjainak leszámolását kéri, és az osztó vagy az asztal egy másik játékosa tévesen informálja, akkor:
- Ha a zsetonok száma kevesebb, mint a bemondott és elfogadott tét (pl. az Osztó/játékos elmondása szerint 80 000, valójában az allin 50 000), a megadó játékosnak csak az 50 000 zsetont kell beraknia.
- Ha a zsetonok száma több mint a bemondott és elfogadott tét (pl. az Osztó/játékos elmondása szerint 100 000, valójában az allin 150 000), a megadó játékosnak csak a 100 000 zsetont kell beraknia, mint bemondott tétet.
- A játékosoknak érdemes ellenőriztetni a tétek összegét az osztóval, valamint jogukban áll odahívni a teremfőnököt, ha úgy gondolják, hogy hibás összeg hangzott el.
- Azokra a játékosokra, akik téves információt adnak egy emelés mértékéről az osztónak vagy más játékosoknak, büntetés szabható ki.
- Nagyértékű zsetonok - Ha egy játékos egyetlen, nagyértékű zsetont helyez a potba, azt megadásnak kell tekinteni, amennyiben a játékos nem jelentette be, hogy emel. Ha egy játékos berak egy nagyértékű zsetont a potba, és bejelenti, hogy „emelek”, de nem mondja meg az összeget, az emelés mértéke az adott zseton értékéig terjedő lehető legnagyobb összeg lesz. Ha nagyértékű zseton használatával szeretne emelni egy játékos, a szóbeli nyilatkozatnak az előtt kell megtörténnie, hogy a zseton érintené az asztal felületét. A flop után, ha a játékos első beszélőként berak egy nagyértékű zsetont anélkül, hogy bármit mondana, ez a zseton értékével egyező mértékű emelést jelent.
- Több zseton – Ha már volt egy emelés, és a játékos nem jelenti be, hogy emel, valamint több azonos értékű zsetont tesz be a potba, az megadásnak számít, ha egy zsetont elvéve a megadásnál kisebb összeget kapnánk. Például, ha a vakok 200-400, és "A" játékos emel 1200-ig (800-as emelés), ”B" játékos pedig két 1000-es zsetont rak be anélkül, hogy bejelentené emelési szándékát, akkor az csak megadásnak számít. Ha "B" játékos négy darab 500-as zsetont rak be, azt úgy kell tekinteni, hogy 2000-ig emelt (újabb 800-as emelés).
- Emelés – A játékosok felelőssége, hogy szándékukat egyértelműen közöljék. A játékosoknak határozottan azt javasoljuk, hogy hangosan mondják ki a nyitásuk vagy emelésük pontos összegét. No limit és pot limit játékok esetén az emelés módja a következő:
- Egy mozdulattal berakni a teljes összeget a potba.
- Hangosan kimondani a teljes összeget azelőtt, hogy bármennyi zsetont is beraknánk a potba.
- Hangosan kimondani az „emelek” szót, mielőtt a megadáshoz elegendő összeget beraknánk a potba, majd a cselekvést befejezni egy újabb mozdulattal a játékos zsetonkupaca irányába.
- Emelés a tét felével – Ha egy játékos által berakott emelés az előző tétnek legalább az 50%-a, de a minimum emelésnél kisebb, az adott játékosnak ki kell egészítenie a tétet egy teljes emelés összegére. Az emelés összege a minimális emelés összege lesz. Ha egy játékos által berakott emelés kevesebb, mint az előző tét 50%-a, és a játékos nem jelentette be hangosan, hogy emel, akkor számára az előző tét megadása lesz kötelező.
- Allin emelés – Ha egy allin emelés kisebb, mint egy teljes emelés, akkor az előző emelők számára a licit lehetősége nem nyílik meg ismét.
- Allin rejtett zsetonokkal – Egy elismert allin tét a játékos minden zsetonját magában foglalja, azokat is, amelyek rejtve vannak. Mindemellett az allin lévő játékosnak nem származhat előnye a rejtett zsetonokból.
- Példa – „A" játékos allin megy 21 000 zsetonnal, amit „B" játékos megad, aki előtt 100 000 zseton van. Ahogy berakja középre a zsetonjait, „A" játékos észrevesz két 1000-es zsetont a karja alatt. Ha „A" játékos nyeri a potot, csak 21 000 zsetont kap. Ha kiesik a versenyből abban a leosztásban, ellenfele megkapja a teljes 23 000-es zsetonkupacot.
- Kivétel – „A” játékos allin megy 50 000 zsetonnal, amit „B” játékos megad, aki előtt 55 000 zseton van. Ahogy berakja középre a zsetonjait, „A” játékos észrevesz két 10 000-es zsetont a karja alatt. Ha „A” játékos nyeri a potot, csak 50 000 zsetont kap. Ha veszít, ellenfele megkapja a teljes 55 000 zsetont a duplázásért.
- Szóbeli közlések - A kártyák számítanak. Egy játékos kártyáinak mibenlétét illetően a szóbeli közlések nem kötelező érvényűek, mindezek ellenére a versenyigazgató döntése alapján büntetés róható ki arra a játékosra, aki szándékosan tévesen jelenti be a lapját.
- Allin mutatás – Ha egy játékos allin van, és minden akció véget ért, a lapokat képpel felfelé kell fordítani. Ha egy játékos véletlenül eldobja vagy bedobja a lapját, mielőtt azt megfordítanák, a versenyigazgatók fenntartják a jogot arra, hogy visszaadják a kártyákat, amennyiben azok egyértelműen azonosíthatók. Azokra a játékosokra, akik allin helyzetben szándékosan bedobják a lapjukat, büntetés róható ki.
- Mellékpotok – Olyan helyzetben, mikor több játékos vesz részt a mellékpotban, és a főpotért folyó játékban egy játékos allin van, a mellékpotban érdekelt játékosok közül mindazok kötelesek megmutatni a lapjukat, akik a river utáni mutatásig eljutnak, valamint az allin lévő játékos is. A river utáni mutatáskor egy, a mellékpotban érdekelt játékos sem dobhatja be úgy a lapját, hogy valaki a fő potban allin van. Az osztó feladata megfordítani az élőnek tekintett lapokat, amelyek feljogosítanak a pot megszerzésére.
- Mutatás – Miután minden cselekvés lezajlott, az utolsó támadó jellegű akciót végrehajtó játékosnak kell elsőként megmutatnia a lapját, majd sorra a többieknek az óra járása szerinti irányban. Az akció lehetett akár a riveren, a turnön, a flopon vagy a flop előtt. Stud típusú játékokban ezt a szabályt szükség esetén a 3. utcáig visszanézve kell alkalmazni. Ha az egész leosztás során nem került sor támadó jellegű akcióra, (flop játékok esetén) a gombtól balra ülő játékosnak, illetve (stud típusú játékok esetén) a harmadik utcán kötelező tétet rakó játékos köteles először megmutatni a lapját, majd sorra a többiek az óramutató járásával egyező irányban.
- A játékosoknak lehetőségük van arra, hogy amikor rajtuk van a sor, mutatás helyett eldobják a lapjukat, de azzal lemondanak a potra vonatkozó igényükről.
- Azokra a játékosokra, akik megtagadják a lapjuk megmutatását, vagy eldobják azt, az 51b szabály rendelkezéseit kell alkalmazni.
- Nyerő kéz – A játékos köteles minden lapját megmutatni ahhoz, hogy megnyerhesse a kasszát. Ez arra az esetre is vonatkozik, ha az asztalt játssza meg. Ha csupán egy játékos marad, akinek van lapja, neki nem kell megmutatnia ahhoz, hogy megszerezze a potot. Például, „B” játékos nyit a riveren, amit "A" játékos megad. „B” játékos ezt követően bedobja a lapját, így „A” játékos egyedül marad a partiban, akinek van lapja. „A” játékos ekkor megkapja a potot anélkül, hogy meg kellene mutatnia a lapját.
- Teljes mutatás – Egy leosztás akkor jutott a teljes mutatásig, ha minden kártya képpel felfelé van fordítva az asztalon. A kártyák felvillantása, lengetése stb. nem tekinthető teljes mutatásnak. Addig nem kerül értékelésre egy kéz, és nem nyerheti meg a potot, amíg eleget nem tesz a teljes mutatás feltételeinek.
- Mutatás megtagadása – Ha egy játékos megtagadja az összes zárt lapjának megmutatását, az Osztó nem fordíthatja fel a maradék lapokat, hanem köteles odahívni a teremfőnököt. A teremfőnök felszólítja a játékost, hogy mutassa meg az összes lapját, különben behúzzák azokat. A játékos öt másodperc türelmi időt kap, amíg a teremfőnök bejelenti, hogy a játékos lapja halott, és büntetést ró ki az illetőre a játék menetének hátráltatása miatt. Az asztalnál ülő többi játékos nem fordíthatja fel a másik játékos lapját. Ha mégis megteszi, a kéz érvényes marad, de a játékos, aki felfordította valaki másnak a lapját, büntetést kaphat az etikett megsértése miatt.
- A nyerő kéz mutatása – Bármely játékos, aki eljutott a mutatásig, kérheti, hogy megnézhesse bármely másik játékos lapját, akinél még ott a kártyája. Aki bedobja a lapját a dobott kártyák közé, többé már nem kérheti, hogy megnézhesse egy másik játékos kártyáját. A mutatásig jutó játékosok által megtekinteni kívánt lapokat is élő lapként fel kell fordítani, és azok igényt tarthatnak a potra. Bármely játékos, aki nem jutott el a mutatásig a leosztás során, nem kérheti egyik kéz megtekintését sem.
- Ha jogosan merül fel az összejátszás gyanúja két játékos között, a játékosok megkérhetik az osztót, hogy tegye félre a kártyákat és szóljon a teremfőnöknek, aki megvizsgálja a leosztást.
- Kéz érvénytelenítése - Az osztó nem érvényteleníthet olyan kezet, amely eleget tett a teljes mutatás feltételeinek, és amely nyilvánvalóan a nyertes kéz. A játékosok segíthetnek a teljes mutatásig jutott kezek értékelésében, ha valami hibát vélnek felfedezni az értékeléskor.
- Mellékpot - Minden mellékpot különálló potként kerül felosztásra. A kasszák tartalmát nem lehet összekeverni, mielőtt a felosztásra sor kerülne. A játékosok semmilyen indokkal nem nyúlhatnak bele a kasszába.
- Vitatott kezek – Egy kéz vitatására addig van lehetőség, amíg a következő leosztás el nem kezdődik. Az új leosztás az első keveréssel kezdődik. Olyan asztaloknál, ahol keverőgépet használnak, az új leosztást akkor kezdődik, amikor az osztó megnyomja a pakli kiadás gombot.
- Nem védett kezek – Ha az Osztó behúz egy nem védett kezet, a játékos nem kérheti a helyzet orvoslását, és semmilyen visszatérítésre nem jogosult. Abban az esetben lehet kivételt tenni, ha a játékos emelt, és az emelést még senki nem adta meg, ekkor a játékos visszaveheti az emelése összegét. Mindemellett, ha az emelést már valaki megadta, a játékos akár ki is eshet.
- Kinyilatkoztatás – A játékosok kötelesek a verseny során mindvégig ügyelni társaik védelmére. Ennek megfelelően, akár részt vesznek egy leosztásban, akár nem, a játékosok számára tilos:
- Élő vagy eldobott lapok tartalmát közölni.
- A játékkal kapcsolatos tanácsokat adni vagy kritizálni, mielőtt minden cselekvésre sor kerülne.
- Kiértékelni egy kezet, amely esetén nem került sor teljes mutatásra.
- Bármely megfigyelővel megvitatni a leosztásokat vagy a stratégiát.
- Külső forrásból tanácsot kérni vagy azt elfogadni.
- Betartatásra kerül az „egy kéz, egy játékos” szabály.
- Televíziós kiemelt asztalok és zárt kártyák – A webes vagy televíziós közvetítéssel zajló versenyekre nevező játékosoktól elvárható, hogy működjenek együtt a forgatócsoporttal. Ez többek között magában foglalja a zárt kártyák megmutatását az asztalon elhelyezett minikamerának. Aki ezt elmulasztja, büntetésben részesülhet.
- Felfordult lapok - Ha egy játékos mögött még másokon van a sor, hogy cselekedjenek, mégis felfordítja a lapját, akkor büntetés szabható ki rá, ami akár a lapja behúzása is lehet. A büntetés a leosztás végén kezdődik. Minden játékos számára láthatóvá kell tenni azt a lapot, ami felfordult.
- Felfordítás és bedobás – Büntetésben részesülhet az a játékos, aki megmutatja a lapját egy másik játékosnak, aki már dobott, majd maga is eldobja a lapját. Ha az osztó tanúja ennek az eseménynek, kötelessége az adott kártyákat a dobott paklitól félretenni, és a leosztás befejezése után megmutatni az asztal összes játékosának. Azokra a játékosokra, akik ezt rendszeresen elkövetik, büntetés kiszabására kerül sor.
- Összejátszás – A póker egyéni játék. Tilos az összejátszás, a zsetonátadás és összefogni annak érdekében, hogy egyes játékosok túléljék a buborékot (pl. az asztalon mindenki folyamatosan rádobja a nagyvakra a buborékban) stb., valamint ezek büntetést vonnak maguk után.
- Az etikett megsértése – A versenyigazgató által kiszabott büntetést von maga után az etikett ismételt megsértése. A példák magukban foglalják többek között, ha egy játékos szükségtelenül hozzáér egy másik játékos kártyáihoz vagy zsetonjaihoz, a játék késleltetését, több alkalommal kéz előtt cselekvést, a zsetonok csapkodását, szándékosan az osztótól túl távoli tétek berakását vagy a túlzott csevegést is. Emellett a túlzott, teátrális ünneplés, a nem megfelelő viselkedés vagy cselekedetek, gesztusok, illetve magaviselet is büntetést vonhat maga után. Az etikett megsértésének számít továbbá a más játékosok játékstílusát becsmérlő viselkedés, valamint annak minősítése, hogy egyes játékosok hogyan játszottak vagy miként játszanak a versenyen.
- Csúnya beszéd – Más játékosok, a versenyigazgatók, a helyszín személyzete vagy más dolgozó becsmérlése nem elfogadható viselkedés. A bármely más játékossal vagy a személyzet egy tagjával szemben használt csúnya, obszcén vagy durva beszéd büntetést vonhat maga után. Ha egy játékos ismételten csúnya, obszcén vagy durva szavakat használ úgy, hogy azt nem egy bizonyos embernek szánja, akkor is büntetésben részesülhet.
- Minden résztvevő köteles udvarias és kulturált viselkedést tanúsítani minden Esemény során a versenyek minden helyszínén. Ha egy személy nem megfelelő viselkedést tapasztal egy másik személy részéről, azonnal szólnia kell a versenyigazgatónak. Ez magában foglalja többek között azokat az eseteket is, ha egy játékos személyi higiénéje nagy egészségi állapota zavaró az asztalnál ülő többi játékos számára. Annak megítélése, hogy egy személy személyes higiénéje vagy egészségi állapota zavaró-e más játékosok számára, a versenyigazgató feladata, aki saját hatáskörében szankciókat szabhat ki arra a játékosra, aki nem hajlandó a helyzetet a GPTL megelégedésére megoldani.
- A GPTL és/vagy a versenyigazgató büntetést szabhat ki bármely olyan cselekedetért, ami a GPTL és/vagy a versenyigazgató saját jogkörben hozott döntése alapján nem felel meg az Esemény hivatalos szabályainak vagy érdekeinek.
- Büntetések – Saját kizárólagos jogkörében a GPTL és/vagy a versenyigazgató kiszabhat büntetéseket (az alábbiakban felsoroltak szerint), amelyek a szóbeli figyelmeztetéstől egészen a diszkvalifikálásig és a GPTL élő eseményeiről való kizárásig terjedhetnek. Büntetés róható ki összejátszás, becsmérlés vagy bomlasztó viselkedés miatt is. Büntetés kiszabására kerül sor, ha egy játékos ledob egy kártyát az asztalról, erőteljesen dobja be a lapját , így egy vagy több kártya felfordul, megszegi az „egy kéz, egy játékos” szabályt vagy hasonló viselkedést mutat. Más játékosok, a versenyigazgatók, a helyszín személyzete vagy más dolgozó becsmérlése nem elfogadható viselkedés.
- Büntetések – Ezek magukban foglalják többek között a következőket – Szóbeli figyelmeztetés, kiültetés egy vagy több leosztás erejéig, kiültetés egy vagy több kör erejéig (egy kör annyi leosztást foglal magában, amennyi játékos ül az adott versenyasztalnál, tehát 6 játékos esetén 6 leosztás), halott kézzé nyilvánítás, kiesés a versenyből, kizárás a versenyből (a megszerzett nyeremény elkobzásával), kitiltás az eseményről, kizárás a verseny szponzora által rendezett minden eseményről.
- A büntetés mértéke – A büntetések kiszabása nem feltétlenül a súlyosságuk folyamata szerint történik. A versenyigazgató diszkvalifikálhat egy játékost az első szabályszegés esetén is, ha a cselekedetének súlya azt indokolja. A játékosoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a büntetéssel sújtható cselekedeteik szankcióinak skálája igen széles, ezek akár már az első szabályszegés esetén is alkalmazhatók.
- Leosztásból/körből való kiültetés – A játékost felszólítják, hogy távozzon az asztaltól egy vagy több leosztás vagy egy vagy több kör idejére. A játékos által kihagyott leosztás beleszámít a kiszabott büntetésbe. Azok a játékosok, akikre adott számú leosztásból/körből való kimaradást szabtak ki büntetésül, kívül kell maradniuk a verseny területén a büntetés időtartama alatt. Az Osztót köteles tájékoztatni a teremfőnököt, amikor egy büntetéssel sújtott játékos visszatér az asztalhoz.
- Mozgó büntetés – A játékosra kiszabott büntetések a játékossal együtt mozognak. Ha „A” játékos két körös kiültetéses büntetést kap (16 leosztás) a nap végén, és abból csak 5 leosztás telik el, feljegyzik a büntetést, és az illetőnek a további 11 leosztásos büntetést a következő nap kell letöltenie. Ezt kell alkalmazni a felbontott asztalok, átültetések stb. esetén is.
- Kiejtéses büntetés – A versenyből kieső játékosok a kiesésükkel megszerzett helyezést kapják.
- Példa – 15 játékos maradt (100 hely fizet), és „A” játékos nem térhet vissza a kaszinóba a pókerversenytől függetlenül elkövetett cselekedete miatt. A játékos zsetonjait leveszik az asztalról és feljegyzik, hogy a 15. helyen végzett.
- Diszkvalifikálás – Azoknak a játékosoknak a zsetonjait, akiket diszkvalifikálnak a versenyből, leveszik az asztalról, nevezési díjuk bennmarad a nyereményalapban, és nem jogosultak semmilyen pénzbeli díjra. A diszkvalifikált játékosnak azonnal el kell hagynia a verseny területét.
- Versenykellékek – A GPTL versenyeken használt zsetonok nem rendelkeznek pénzbeli értékkel, és a GPTL kizárólagos tulajdonába tartoznak, valamint tilos azokat a verseny területéről és az adott eseményről elvinni. Ha egy játékosról kiderül, hogy zsetonokat vitt át egyik eseményről a másikra, vagy adott át egyik játékos a másiknak, az adott játékosra büntetés szabható ki, ami akár diszkvalifikálás vagy kitiltás is lehet GPTL élő események mindegyikéről.